Az első 24 óra

Most nem egy leírással jövök, hanem egy kis blogbejegyzéssel, hogy éltem meg én az event startot és a kitűzött célokat, hogyan csinálom meg az event során, nyilván ez nem lehet olyan érdekfeszítő sokaknak, de pár érdekesség hasznos lehet aki még csak belekóstolgatott az eventbe, de nem tudja, hogyan is kéne nekiállni.

Elkezdődött az event annak rendje szerint tegnap délután 4kor, persze még mindig kutyát nem érdekli, hogy nem húsvétkor van a húsvét event, még májusba is tiszta festék lesz Kingshill. Kicsit késve de törve nem kaptunk egy központi leírást is, egyelőre szigorúan angolul aztán majd pénteken talán lesz központi fordítás hozzá: http://www.bigpoint.com/drasaonline/board/threads/the-rage-of-dragan-curse-of-the-black-knights-guide-walkthrough.60560/

Itt elsősorban az eventsorozat időpontjai a fontosak, viszonylag jól el lettek osztva, hagyva rendesen időt a felkészülésre, ebbe nemigazán tudnék belekötni szerintem, max annyit lehet, hogy annak gáz akinek kimarad egy event, mert nem ér rá azon a 2 (3) napon. Pár kérdőjel is tisztult a megszerethető tárgyakkal kapcsolatban, de ezt majd később ütlegelem.

Hogyan lehet nekikezdeni egy ilyen eventnek? Mindenekelőtt le kell tisztázni mi az amit meg szeretnénk szerezni és hogyan juthatunk el a kitűzött célig a legkisebb munka és időbefektetéssel. Én személy szerint a küldetések végigvitelét plusz az eventsorozat megcsinálását céloztam meg, némi hard draganozással mivel maradt előző eventről 50 dragan belépőm. Mivel az eventsorozat csak szombaton kezdődik az első részével amiben igen kevés haladást kell csak majd szedni ezért ezzel nem is nagyon kell foglalkozni egyelőre így teljesen lehet a küldetésekre koncentrálni.

Szóval mire is van szükségünk, hogy elinduljunk az eventen? Elátkozott gyöngyre, elég sokra, ezaz alapja mindennek bármit is akarunk megszerezni az eventen. Szóval egy lightosabb gyöngyfarmmal kezdtem az eventet, hogy később gond nélkül tudjak haladni, 3-4 perc alatt lehet menni egy kört ha csak a minibossokat öljük hollóvárba így óránként kijön 400 gyöngy minimum, innentől aki arra panaszkodik, hogy szarul adja a gyöngyöt az csak feleslegesen sír. Farmolgattam olyan 7ig amikor elkezdte megadni magát a játék, 8-ra eljutott a szerver terhelése egy olyan szintre ahol számomra már játszhatatlan volt így úgy döntöttem, hogy hanyagolom aznapra az eventet, majd másnap folytatom. Ma megcsináltam a küldetéseket a ládákhoz így ki is nyitottam a 3*3 sötét ládát, ezekkel csak annyi baj van, hogy ugyanúgy bugosak mint ahogy 2 hete áll teszten, szóval egy ládaújraindítást megint eszközölni fognak a következő 2 hétben szokás szerint, különben nem lehet megszerezni a fehér nyúlkosztümöt, permanens emote-t stb. Azon kívül, hogy ez egy dühítő dolog lenne én örülni fogok ha újra lehet nyitni a ládákat, mert az plusz loot végülis.  

De lássuk mit is kaptam eddig a küldikből meg a ládákból, mapokról, lett összesen 20 belépőm Dragan normálra, 40 amfórakulcs, ami 8 hard hollóvár belépőt jelent ha nagy amfórát nyitok, 10 belépő hard hollóvárba. Ehhez olyan 2k gyöngy kellett nekem, mert nem találtam társat a 120as mapra ott viszont csapattal sokkal gyorsabban lehet haladni a küldikkel így elég lehet 1300-1500 gyöngy simán. 

Előregondolva az eventre, 3800 eventhaladást kell összesen gyűjtenünk összesen, rövid matek után ha kihagyom a fejnélkülit, mert keveset ad meg a démont, mert az meg szopat akkor reálisan 100 eventhaladás kijön majd egy kör alatt, szóval nagyon durván 40 belépőre van szükségünk hard hollóvárba. 18 már meg is van, pedig csak a küldiket csináltam, további 12-t kapni fogok eventhaladásból (1+1+1+5 eventhaladás plusz minden event kezdetekor kapunk egyet belépéskor). Szóval 40 belépőből megvan 30, de jó vagyok, pedig nem csináltam semmit eddig és még Hamis Gnob is fog adni amfórakulcsot. 

Továbbiakban gyöngyöt fogok farmolni elsősorban hardra szobrok idézésére illetve 120as pályára még, hogy hardra meglegyen a 40 belépőm. Illetve némi gyöngyöt előkészítek arra az esetre, ha újra kell csinálni a küldetéseket plusz jó lenne a következő dragan eventre előkészülni valamilyen szinten. Erre van még két és fél hét ami bőven elég mindenre függetlenül attól ki mire hajt. 

Megemlíteném a promóciós levelet amit sokan megkaptak, köztük én is, így érdemes lehet ránézni a postafiókjaitokra, viszont nem tudom hol logikus az, hogy nekem agathonra szánta a rendszer a bónuszt, megjegyzem nem csak én jártam így, szóval köszönjük a semmit.

Összegezve egy nagyon jó kis event lenne, viszont a ládák hibája illetve, hogy a legminimálisabb terhelést ilyen nehezen veszi a szerver (ami nem új keletű probléma, mert minden event kezdetén szembesülünk vele) keserű szájízt hagy maga után. Úgy gondolom a kezdeti terhelésnél rosszabb már nem lesz a továbbiakban, talán a kis eventek kezdetén még előfordulhat probléma illetve ha szándékoznak kijavítani a ládákat akkor még pozitívan is felállhatunk a székből az event végén.